Hogyan lassítsd bőröd öregedését?
Frissítve: 2020. febr. 11.
Iskolai tanulmányainkból emlékezhetünk, hogy testünkön a bőr két rétegből áll. A külső, igen vékony réteg a hámréteg, amit a vastagabb irharéteg követ. A két réteg együtt is alig több 3 mm-nél. Az irharéteg fontosságát növeli, hogy ebben vannak az esztétikai szempontból fontos kötőszöveti sejtjek, a rugalmasságot adó kollagén és elasztin is.
Ezekről annyit szinte mindenki tud, hogy az évek múlásával – egyébként már a húszas éveinktől kezdve – mennyiségük csökken, amit pótolni nem tudunk, de a veszteséget lassítani mindenképp.
1. Vízpótlás

Sokszor, sok helyen hallani, hogy inni kell. Ráadásul megfelelő mennyiséget. Ez is, mint annyi minden az életben nem határozható meg mindenki számára egzakt módon, mert a megfelelő mennyiséget sok tényező befolyásolja. Olyanok, mint a testmozgás mennyisége, környezeti tényezők, mint a hőmérséklet, páratartalom, stb. Viszont fontos, hogy a szervezetünk elég vízhez jusson, mert a bőr könnyen kiszáradhat, sérülékennyé, rugalmatlanná válhat, ha vízhiányos állapotba kerül a test. Azzal is tehetünk a kiszáradás ellen, hogy kerüljük a dehidratáló italokat, mint a kávé vagy az alkohol és az olyan kozmetikai készítményeket, amelyek alkoholt tartalmaznak.
2. Vitaminpótlás

Az emberi szervezetnek nélkülözhetetlenek a vitaminok még a bőr fiatalságának megőrzése érdekében folytatott harcban is, de sajnos előállítani képtelen rá. Emiatt természetes úton, az ételekből tudja feltölteni a készleteit vitaminokból. A bőr minősége szempontjából fontos elasztin és kollagén termeléséhez a fehérjére (hús, tojás, tejtermék, stb) van szükség (proteinek), de kollagén nem termelődik C vitamin nélkül. C-vitamint gyümölcsökből, savanyú káposztából, stb. nyerhetünk.
Még egy fontos összetevőre van szüksége a szervezetnek, hogy a sejteket feltöltse, mégpedig lizyn nevű aminosavra, ami tejtermékekben, szardíniában, stb. A lysyl-oxidáz nevű rézenzimre is szükségünk van az erős, rugalmas kötőszövethez. Rezet a májból, olajos magvakból és lencséből nyerhetünk.
Tehát a bőr szempontjából is fontosak az olajos magvak, hüvelyesek és a halak bizonyos fajtái.
3. Salaktalanítás

A szauna segíti a bőrön keresztül történő méregtelenítést. A szauna utáni hideg zuhany vagy jeges fürdő, fázósaknak jégkockával való bedörzsölés felpezsdíti a bőr vérkeringését. Szaunázás után a bőr sokkal könnyebben felszívja a tápláló pakolás összetevőit, ezért érdemes közvetlenül utána alkalmazni.
Ha ezekre odafigyelsz, már sokat tettél annak érdekében, hogy lassítsd az elkerülhetetlent, a bőr öregedését.