Anyák napja, amit már az ókori görögök is ünnepeltek
Anyák napja is az ókori görögökhöz nyúlik vissza. Az istenek anyjának, Rheának tartottak tavaszi ünnepséget és ezt kapcsolták össze az édesanyák megünneplésével.
A középkorban az anyaság már Mária nevével, Jézus anyjával kötődött össze, ezért maradt több helyen az a szokás, hogy a húsvétot követő negyedik vasárnapon ünneplik az édesanyákat. Angliában az 1600-as években még a húsvét utáni vasárnap volt anyák napja.
Az újkorban, Amerikában is megjelent az anyák napja. Bostonban 1872-ben tartották meg először, a hivatalos ünneppé nyilvánítása 1907-ben merült fel egy philadelphiai Anna M. Jarvis nevű nő vetette fel, hogy az ünnep édesanyja halálakor, május második vasárnapján legyen. 1914-től ezen a napon ünneplik Amerikában és néhány európai országban, többek között Ausztriában, Csehországban, Finnországban, Hollandiában, Németországban, Szlovákiában, Törökországban is. Ami a sors fintora, hogy Anna úgy halt meg 85 évesen, hogy nem vált soha anyává. Sőt, idősebb korában, mikor rájött, hogy sokan üzletként tekintenek az ünnepre és nem meghitt megemlékezésről szól, ahogy ő azt szerette volna, tüntetéseket, tiltakozásokat szervezett, hogy ezen változtasson és meg is bánta, hogy elindította a kezdeményezést.
Magyarországon 1925 március 8-án volt az első anyák napi ünnepség a MÁV gépgyár foglalkoztatójában. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezte, hogy a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva, legyen május első vasárnapja az ünnepnap. 1928-ban pedig hivatalos iskolai ünnepélyek közé emelték.
Az egyik legnépszerűbb anyák napi ajándék a virág, bár sokan, főként az óvodások és kisiskolások még verssel és saját készítésű ajándékokkal is meglepik édesanyjukat, nagymamájukat, a szerencsésebbek dédnagymamájukat is. De a szépséggel és egészséggel kapcsolatos ajándékok sem ritkák (mi a hialuront is tartalmazó APHRODITE Anti-Ageing bőrfeszesítő nappali krémet ajánljuk. Ez a krém csipkebogyót, olíva- avokádó és argánolajat tartalmaz, amelyek késleltetik a bőröregedést, lassul a feszesség elvesztése, szőlőkivonat és pagodafa virág segít az anti-oxidánsok csökkenését meggátolni, a természetes hialuron pedig nedvességet visz a bőrsejt belsejébe és így rugalmasabb lesz.
Ha már virág, akkor még 20-30 évvel ezelőtt egyértelműen nárcisz, jácint, gyöngyvirág, ibolya és az örök orgona, ahogy az az anyák napi dalocskában is van. Azonban az egyre melegebb tavasz miatt ezek a virágok már mostanában elvirágoznak májusra, ezért más, kevésbé megszokott virághoz kell nyúlni.
A világban sokféle időpontban ünneplik az anyákat. Íme egy kis ízelítő:
február második vasárnapja: Norvégia
március 3.: Grúzia
március 8: Bulgária
március 21., (a tavasz első napja) az arab világ legtöbb országa ekkor ünnepel (például Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia), illetve a magyar paraszti hagyományban is a március 20. utáni első vasárnap ünnepelték Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, amely összevontan anyák napja, nőnap és „Valentin-nap” is volt; a leányok virágot ajándékoztak kedvesüknek, a gyermekek pedig verssel vagy dallal köszöntötték fel édesanyjukat és nagyanyáikat
március 25.: Szlovénia
május 26: Lengyelország
május első vasárnapja: Litvánia, Magyarország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia.
május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok,, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Malajzia, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna, Lettország
május utolsó vasárnapja: Franciaország, Svédország
június második vasárnapja: Luxemburg
november utolsó vasárnapja: Oroszország